Nem tudom, mennyi idő telt el a szemeim lehunyása és aközött, hogy elkezdett sípolni a fülem. Felőlem aztán egy másodperc, egy óra vagy egy nap is lehetett volna, bármelyik hihetőnek tűnt. Ami azonban kissé - de még mindig nem eléggé - aggasztani kezdett, az az volt, hogy tudtam: a sípolás azt jelenti, hogy rosszul leszek. Leesett a vérnyomásom, és ha nem ülök le sürgősen, akkor még az is lehet, hogy elájulok. Mivel ahhoz túl üres volt az agyam, hogy végiggondoljak bármit is, egyszerűen csak hagytam, hogy a gravitáció tegye a dolgát, közben pedig próbáltam azért nagyjából egészben földet érni. Végül a guggolás tűnt hirtelen a legstabilabb pozíciónak. Az arcomat a kezeimbe temettem és éreztem, hogy liftezik a gyomrom és kiver a víz.
Az agyam kongott az ürességtől, és nemhogy nem jutott eszembe semmi, még azt is elfelejtettem, hogyan kellene gondolkozni. Egyszerűen sokkot kaptam, vagy valami hasonló.
Kis idő (?) elteltével sikerült annyira összeszednem magam, hogy újra megpróbálkozzak a két lábra állással. Az asztal szélébe kellett kapaszkodnom, az igaz, de azért valahogy sikerült. Szorítottam a kemény fát, mert annyira remegett a kezem, hogy attól féltem, a nyirkos tenyerem bármelyik pillanatban lecsúszhat, és én elvágódok. Aztán elég hamar kiderült, hogy feleslegesen aggódtam emiatt, ugyanis amint automatikusan (vagy ösztönösen, vagy valami, de semmiképpen sem kellően átgondolva a dolgot) Mark felé fordultam, meglepetten vettem észre, hogy karnyújtásnyira áll tőlem. Éppen karnyújtásnyira. Azzal egy időben ugyanis, hogy észrevettem, hogy eredetileg zöld szemei határozottan vöröses tűzben égnek, valami hatalmas erő (mint később megvilágosodtam, Mark ütése) gyakorlatilag úgy hozzávágott a fal mellett álló szekrényhez, hogy az még meg is billent egy kicsit. Meglepetten pislogtam egy ideig, azon elmélkedve, hogy is kerültem vissza ilyen gyorsan - és nem csak átvitt értelemben - a padlóra, és csak aztán kezdtem érezni, hogy mintha a bal arcom egyre forróbbá válna, és amikor felemeltem a jobb kezem, hogy hozzáérjek, a csuklómba is belenyilallt a fájdalom. Összehúzott szemöldökkel néztem a kézfejemet, amivel az arcomhoz értem, majd tátott szájjal Mark-ra pillantottam, miután végre leesett, hogy az bizony vér a bőrömön. Felrepedt a szám.
A tekintetem elhomályosult, de mély levegőt vettem és összeszorítottam a fogaimat, nehogy kibuggyanjon belőlem a sírás. Mérhetetlen fájdalom és düh bontakozott ki valahol a lelkem mélyén, ami először persze Mark-ra irányult, majd nagyjából ugyanannyira magam felé is. Hiszen hát én tehetek az egészről, ez mind nem történhetne most meg, ha nem vagyok annyira eszeveszetten és szánalmasan hülye, amiért ilyet tettem, és még a tetejébe a gépet is bekapcsolva hagytam...
Felemeltem a fejem, hogy minden eshetőségre készen azért csak szembenézzek a dühös férfival, de ő abban a pillanatban mellettem termett, megmarkolta a karomat és felrántott a földről.
- Au, ez fáj! - Kiáltottam fel, mert hát tényleg nem volt túl gyengéd. Ő azonban, mit sem törődve a nyávogásommal a gép elé rángatott, majd szabad kezével rámutatott a monitorra.
- Mi a picsa ez, Row? - A hangja reszelős volt, és fröcskölt belőle az indulat, bár nem mondhatnám, hogy kiabált volna. - Ha? Legalább válaszolj, ha kérdezlek, baszd meg! Kilépek itthonról, és te azonnal szétteszed a lábad bárkinek? Ráadásul mindezt cirka párezer ember előtt, hogy lehetőleg minél jobban a sárba döngölhess, he? - Na, ennél a résznél már kifejezetten ordított, közvetlen közelről, az arcomba. - És mire jutottatok az okos barátnőiddel? Azt gondoltad, az lesz a legjobb, ha itt hagyod nekem ezt a kis meglepetést, lelépsz, és majdcsak megnyugszom, mire hazaérsz? Hát kurvára tévedtél! Te rohadt kis ribanc!
- Mark, meg tudom magyarázni... - éppen eddig jutottam, amikor éreztem, hogy az ujjai a nyakam köré fonódnak, és nem láttam mást, csak a férfi vérben forgó szemeit. Micsoda hülyeség... még hogy meg tudom magyarázni... Mark-nak... ezt csak Van gondolhatta komolyan - bár ő sem így képzelte a szembesítést... Behunytam a szemem, és istenemre, azt kívántam, bár fojtana meg... Elegem volt hirtelen már mindenből. Az egész kínlódásból, Mark-ból, a barátnőimből, és persze legfőképpen magamból.
Hirtelen teljesen lenyugodtam, és kinyitottam a szemeimet. Egészen tisztán és élesen láttam Mark vad dühöt szikrázó szemeit, de a hangja lassan a semmibe veszett. Nem egészen értettem, mi történt, visszaemlékezve csak annyit tudok, hogy megfogtam Mark kezét, és azt mondtam neki, hogy úgyis ő jelenti az egész életemet, szóval ha ezért kirúg, akkor már humánusabb, ha inkább egyből ki is nyír... vagy valami ilyesmit.
Aztán Mark elengedett, majd megláttam Vince-t és a többieket. Ők szedték le rólam. Megint...
Bambán bámultam Mark szemeibe, és végignéztem, ahogy mindannyian hangoskodva kivonulnak a szobából. Aztán csak álltam, és az ajtón át bámultam kifelé, az előszoba és a konyha irányába. Egészen különös érzés volt, mintha lebegnék, és egyetlen izmom sem kellene ahhoz, hogy biztosítsa a talpon maradásomat. Ezen a furcsa érzésen aztán el is merengtem egy ideig, mert hirtelen az tűnt fel, hogy valaki becsapta a szoba ajtaját. Aztán meghallottam az ordítozást is. Mark volt az egyik, Vince a másik, és mintha Sam is a szobából magyarázott volna éppen. Vince talán az ajtó előtt állhatott, és éppen azt ordította Mark-nak, hogy "Hova a picsába akarsz menni, baszd meg?", amikor bekapcsolódtam agyilag a beszélgetésbe. Aztán ruhasuhogást meg ajtócsapódást hallottam, majd káromkodást, megint ruhasuhogást és megint ajtócsapódást. Mély levegőt vettem.
Megint hangokat hallottam, majd hirtelen valaki kinyitotta a szobaajtót. Sam és Steph elég barátságtalan kifejezéssel bámultak a szemembe. Kissé félrefordultam, mert hirtelen eszembe jutott, hogy a szám mintha vérzett volna, és nem akartam, hogy lássák. Aztán persze rájöttem, hogy ez hülyeség, mivel az előbb is pont ugyanígy néztem ki, amikor kivonszolták innen Mark-ot... aki az imént elviharzott, nyomában Vince-szel. Tehát én itt maradtam két bazira berágott jóbaráttal, akiknek szimplán csak elcsesztem a "Hurrá, itthon vagyunk!"-buliját, más bajuk nem volt velem. Ja, meg persze elvből utáltak azért, amit tettem Mark-kal, éspedig hogy megaláztam. Együtt éreztek vele.
Mélyen beszívtam a levegőt, és egyikükről a másikukra pillantottam.
- Egész nap ott fogsz ácsorogni? - kérdezte Sam. Hirtelen nem tudtam, mit is kéne válaszolnom erre. Momentán egyáltalán nem érdekelt, hogy mit fogok csinálni bármikor is, ami nem most van. Most viszont épp ezért nem láttam értelmét annak, hogy bármit is csináljak. A férfi szemébe bámultam, és egyre jobban úgy éreztem, hogy valamit nagyon is kéne válaszolnom, de semmi máson nem járt az agyam, mint az elmúlt napok eseményein, ahogy a dominók dőléséhez hasonlóan elindult egy eseménylánc, ami az egész eddigi életemet fejre fordíthatja és romokba döntheti. Szóval pár másodperc múlva már azon is gondolkoznom kellett, hogy mit is kérdezett Sam az imént.
- Tessék? - Kérdeztem végül.
- Row, jól vagy? - Kérdezte Stephen, és ettől az enyhe aggódástól mintha magamhoz tértem volna.
- Persze, csak elgondolkoztam - válaszoltam, majd nyeltem egyet, de ettől megfájdult a torkom. - Azt hiszem, felmegyek a szobába.
Kissé határozatlanul el is indultam feléjük, mire Steph visszament a nappaliba, Sam viszont megvárt. Hatalmas termetével így is szinte teljesen eltorlaszolta az ajtót. Majdnem két méter magas, amit az apjától örökölt, aki az anyja szerint egy fekete bőrű, híres kosaras. Nos, a fekete biztosan igaz a történetből, mivel ezt a bőrszínt Sam vélhetően nem barna hajú, kék szemű és fehér bőrű anyjától örökölte. Derékig érő, raszta hajába gyöngyöket és gyűrűket húzott, egyik szemöldökében karika van, a nyelvében egy szög, és a nyakától lefelé a teste szinte teljes felületét tetoválások borítják. A kapcsolatunk a sok év alatt eléggé ingadozó volt. Néha nagyon tudtam őt utálni, amikor mindenáron keménykedni akart velem valamiért, és elfajult a vita, de amúgy jó fej is tudott lenni.
- Kérdezhetek valamit? - Nem úgy állt az ajtóban, mintha ki akarna engedni a szobából. - Mégis miért csináltad ezt? Az egy dolog, hogy miért pont egy ilyen kis köcsöggel, de inkább azzal van bajom, hogy Mark háta mögött tetted.
- Valóban, Sam? - Néztem rá, és kezdtem dühös lenni. - Mindezt neki is előadod minden alkalommal, amikor csak megcsókol valakit, aki esetleg nem én vagyok?
- Mutass egyetlen dokumentált esetet, amikor Mark megcsókolt valakit, aki nem te voltál - nézett a szemembe Sam, majd meghúzta a sörét. - Ez nagyon gerinctelen húzás volt tőled, és kész. Megaláztad Mark-ot, és ne akard beadni nekem, hogy ezzel nem voltál tisztában. Most mondom, hogy ezt sohasem fogja megbocsátani. Kár, mert, tudod, én azért bírtalak.
- Kösz a biztatást - éreztem, hogy kibuggyannak a könnyeim, majd megpróbáltam elmenni Sam mellett, de ő elkapott.
- Hé, hé, nem úgy értettem, na! Jézusom, ezért nincs nekem csajom, most meg itt pátyolgathatom a haveromét! Fasza! Na, nyugi már!
- Nyugi vagyok, Sam - néztem a szemébe a lehető legmeggyőzőbb tekintetemmel. - Elengednél?
Miután végre eleresztett, felmentem a hálóba és becsuktam az ajtót. A tükörbe pillantottam, majd gyors elhatározással elmentem, és jó fél órán keresztül áztattam magam a zuhany alatt. Mire megtörölköztem, csodálatos módon, kellemes meglepetésként annyira kimerültnek éreztem magam, hogy bezuhantam az ágyba, és szinte azonnal elaludtam.
..Már megint a függővég:):):) Várom a következőt! Csók:)
VálaszTörlés